Az egybefolyó szövegű kódexektől indultak, de a múlt századra már izgalmas reklámhordozóvá váltak a könyvjelzők, századelős példáink ráadásul a kulturális iparról is ismerős képet festenek. Hagyják hátra a szamárfület, tartsanak velünk a művészi olvasójelek izgalmas világába!
„Ha színházba mégy, legszebb ruhádba öltözöl, s ha fajtád legjobbjaival találkozol, mindegy, rongyokban látod-e őket vagy a királyok bíborában?” Emeljük kalapunkat a századelős marketingduma előtt, hiszen ilyen izgalmas érvelésekre bukkanhatunk, ha például – innen az idézet is – a gyomai Kner Nyomda első világháborús könyvjelzőit végigolvassuk. Az Iparművészeti Adattára sokszor szembeköszön, ha cirkalmas ex librisek, alkalmi grafikák, könyvkötések és illusztrációk között szörfölünk az online katalógusban.
Az olvasás helyét jelölő eszközöket mindig is használtak, amióta könyv-formába kezdték hajtogatni a pergament. A vélt feltalálási helye után az ókori görög Pergamon városáról elnevezett, cserzetlen juh-, kecske- vagy borjúbőrből készült anyag már a Kr. e. 2. században ismert volt, de csak a Kr. u. 4. századra szorította ki a jóval sérülékenyebb papirusztekercset. A téglalapos vagy négyzetes, a tekercsnél tehát könnyebben kezelhető formának, a kifejezetten időtállónak számító pergamennek (habkővel csiszolt felületébe mélyen beivódott a tinta), valamint a keménytáblaként, azaz borítóként tovább élő, az antikvitásban használatos írótábláknak köszönhetően a könyv tartósabb és terjedelmesebb formátumnak bizonyult, mint a papirusz.
A középkori kódexek, amelyek az első évezredben szinte kizárólag kolostorok falai között készültek, meghaladhatták az 1600 oldalas terjedelmet is, ráadásul sokáig semmiféle szövegtagolást, oldalszámozást nem alkalmaztak az egyes lapjaikon (folio), így minden bizonnyal szükséges is lehetetett valamiféle jelölő eszközzel segíteni a tájékozódásban az olvasót. Erre szolgáló, bőr vagy fém csíptetőkre már a korai századokból akad példa (ilyeneket már a tekercseknél is alkalmaztak), amelyeket idővel a lapszélhez rögzített pergamenszalagokra, a fejpánttól induló zsinórdarabokra cseréltek. A papír európai elterjedésével (11. század), a könyvnyomtatás feltalálásával (15. század), no és persze az írni-olvasni tudás általános térhódításával (17-18. századtól) ugyan fokozatosan tömegtermékké vált a könyv, a díszes könyvjelzők divatja csak későn, a 19. században szökött szárba, amikor az első könyvről leválasztott, gyűjthető darabok megjelentek.
A történelmi könyvjelzők, olvasójelek, könyvékszerek annyira értékesek lehettek, hogy egy életen át elkísérték tulajdonosukat, hiszen ezek a papír utódokkal ellentétben gyakran elegáns, selyemzsinóros grafikák, hímzéses textíliák, gyöngyház berakásos fémek és elefántcsontból faragott „markerek” voltak. A 19. század második felétől, a szövött selyem és merev papír könyvjelzők elterjedésével már alkalmi, ünnepnapokra készült, ajándékozható darabokat is gyártottak. A díszítés vagy illusztráció részeként pedig gyakran valamilyen olvasásra, tudásra, maradandó értékre utaló bölcs sorokat, intelmeket is rögzítettek az olvasójeleken – hasonló üzenetek korábban például a zsebórák belső lapjain, esetleg a kíváncsi szemek elől rejtve, ékszereken is szerepeltek.
Az Adattárunkban megőrzött darabok minden bizonnyal csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen néhány ritkább, nyomott vagy hímzett bőr, selyem és papír példány, vagy éppen a pécsi Zsolnayban készült, virágban végződő kerámiafüzér mellett leginkább egy-egy alkotó életművéhez vagy műhelyhez kapcsolódóan gyűjtünk könyvjelzőket. Mégis nagyon jól mutatják, hogyan vált e praktikus eszköz a 20. századra reklámhordozóvá, s ezzel együtt arról is árulkodnak, hogyan gondolkodtak, milyen érvekkel győzték meg az olvasót a századfordulós nyomdák, kiadók, kereskedők. A bonyhádi zománcárúgyár műszaki rajzolójaként dolgozó grafikus, az ex-libriseiről is jegyzett Kertes-Kollmann Jenő két világháború közti olvasójelei például inkább csak az olvasásra vagy általában a tudásra utaló illusztrációkat tartalmaznak, s alkalmanként jelzik csak a megrendelő nevét.
Őrzünk szép darabokat Varjas Pál debreceni könyvkötő- és bőrdíszművestől, aki a reklámkönyvjelzőin már gyakran idézett az olvasással és a mesterségével kapcsolatos általános bölcsességeket, ahogy akad példa konkrét kereskedelmi információt, például a Magyar Művészet folyóirat előfizetési lehetőségeit taglaló olvasójelekre is. A legizgalmasabb példányok azonban kétségkívül a már említett Kner Nyomdából kerültek ki, Örkényi István magyaros ízlésű tervei alapján az 1910-es években. Horváth Hilda művészettörténész írja a „Knerek és könyvek” című cikkében, hogy a minőségi termékeiről ismert gyomai műhelyben a könyvet tökéletes egységnek tekintették, s igyekeztek minden részét átgondoltan megtervezni, a belső oldalpárokat, címlapokat éppúgy, mint a kötéseket. Az alapító Kner Izidor fia, a kiadói tevékenységet felvirágoztató Kner Imre egyenrangú alkotótársa volt például az építész-bútortervező Kozma Lajos, aki grafikusként a szecessziós könyvillusztrációk, könyvtervek mellett mindenekelőtt a tipográfiai díszítőkincs megújításában remekelt.
„Szentségtörés a csúnya könyv, megtagadja hivatását, eleve lerontja azt a hangulatot, amely a termékeny, élvezetes olvasáshoz szükséges” – köszön vissza a gyomai ars poetica egy 1910-es évekbeli könyvjelzőn. S ennek megfelelően a nyomdában számos jelentős grafikust, így például a zsáner- és tájképeiről ismert Geiger Richárdot, a Wiener Werkstätte képeslaptervezőjeként befutott Divéky Józsefet, a budapesti Iparművészeti Iskolában tanító Örkényi Istvánt is alkalmazták könyvillusztrátorként, ahogy a pécsi Zsolnay-gyár tervezőjeként működő Darilek Harry, valamint a világhírű karikaturista Major Henrik is dolgozott a nyomdának ezekben az években. Divéky expresszív erejű toll-illusztrációját, egy puttót ábrázoló könyvjelzőt választottunk címlapképünknek, de az itt megfogalmazott általános üzenet szinte eltörpül azok a sűrű sorokban olvasható, dörgedelmes reklámszövegek mellett, amelyeket Örkényi olvasójelein találhatunk.
Érdemes persze tudni, hogy átmeneti korszak volt ez a gyomai műhely életében. Az ország siralmas nyomdai állapotain kesergő Kner Izidor már a századforduló óta igyekezett nyilvános pályázatok egész során alkalmas művészeket felkutatni – ma úgy mondjuk, tervezőgrafikusokat, de ez az alkalmazott műfaj csak egy-két évtizeddel később vált általánosan elfogadottá. A lassan meglelt fiatal művészemberek mellett a szecessziós alkotásokon nevelkedett, bravúros szedésterveivel korán bemutatkozó fiának, a már kamaszfejjel művészeti programot hirdető Kner Imrének köszönhető a nyomda két világháború közti felvirágzása. Annyi biztos, hogy a nyomdatechnológiai és könyvművészeti téren is kiemelkedőt alkotó Knerek a kultúráról, értékekről való gondolataikat is gyakran közreadták – Örkényi István könyvjelzői tehát, könnyen lehet, egyenesen a megrendelők üzeneteit közvetítik reklámszövegbe csomagolva.
A művészi minőségre törekvő, egyben a nagyközönség ízléséhez is alkalmazkodó vállalkozócsalád munkáin a friss áramlatok, technológiai újdonságok és a társadalmi változások egyaránt tetten érhetők az 1910-es években. Örkényi István magyaros-dekoratív grafikája, a könyvjelzők szövegein felismerhető népieskedő-hazafiaskodó szemlélet a világháborús változás jeleiről tanúskodnak. „Olvass magyar könyvet, s gondolj arra, hányan gondolkodtak, hányan küzdöttek, hányan szenvedtek és haltak meg azért, hogy magyar lehess” – harsogja az egyik olvasójel, másutt azt olvassuk: „Ne divatcikk legyen a könyv, hanem a lélek mindennapi kenyere.” A szövegek tanúsága szerint mintának tekintették a német könyvkultúrát, erősen propagálták a magyar művek terjesztését, és élesen kardoskodtak a minőség mellett.
„Miből éljen a magyar író, a magyar tudós és művész, a kiadó és a könyvkereskedő, a nyomdász és a könyvkötő, ha ingyen olvasnak az emberek?” – zárjuk sorainkat egy újabb Kner reklámkönyvjelző idézetével. Bontsuk le róla bátran a világháborús hazafiaskodást, a ma már itt-ott erőszakosnak ható meggyőzést. Nem ugyanezt az érvelést hangoztatta a zene- vagy éppen a filmipar a hanglemez és a mozi végóráiban? Itt tartunk tehát – a könyvjelzők mindig segítik eligazodni az olvasó embert!
