Thék Endre „igazi iparos self-made-man typus”. Így jellemezte a századforduló neves bútorasztalosát kortársa, Gaul Károly – írja Thék Endre historizáló bútorművészete című tanulmányában az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményének vezetője, Lovay Zsuzsanna. Magyarország első nagyszabású bútorgyárának alapítója 180 éve született, 1842. november 3-án.
Az orosházi Thék Endre, akinek felmenői között – apai ágon – elismert mesteremberek voltak, a bútorasztalosságot emelte művészetté, a modern magyar bútoripar megteremtőjévé vált. Kastélyok, paloták és a századforduló legcsodálatosabb hazai épületeinek berendezései kötődnek a nevéhez – az Operaháztól a budavári palota Szent István-termének faburkolatáig. Külföldön tanult, és amikor hazatért, kis műhelyt hozott létre, amely Budapest első modern bútorgyárává nőtte ki magát. Felvásárolta többek között azt a bútorgyárat is az Üllői úton, ahova nem akarták felvenni művezetőnek. A legnevesebb díjakat kapta és a magyar királyi udvar tanácsosi címét is nekiadományozták, élete végét azonban roppant megaláztatások övezték. De ne szaladjunk ennyire előre.
Női szabóságot működtetett Thék András (később lett Endre) édesapja (asszonyszabó volt, ahogy akkoriban hívták). Ebből tisztességgel megélt a család. A gyerek Thék 1852-ben asztalosinasnak állt, majd mikor „felszabadult”, Hódmezővásárhelyre, Békéscsabára, végül Budapestre ment továbbképezni magát. Mivel szenvedélyesen vágyott arra, hogy minél többet tanulhasson, először Bécsbe, majd Franciaországba költözött. Francia asztalosműhelyben kapott munkát, majd hamarosan „művezető” lett egy párizsi bútorgyárban – Lovay Zsuzsanna tanulmánya szerint – a Hunsinger et Wagnernél. Az első magas szintű műbútorasztalosi ismereteit Párizsban szerezte. Az 1867-es párizsi világkiállításon láható is volt Thék munkája, itt szembesült azzal, hogy a magyar ipar mennyire elmaradott. Szoros kapcsolatot tartott a magyar emigráció neves alakjaival. Bár az osztrák-német háború idején (1866) a magyar légióba akart több társával beállni, amikor Kossuth Lajos figyelmeztette őket, hogy inkább haza jöjjenek, és munkásságukkal Magyarországot szolgálják.
Nem tudni pontosan, hogy 1867-1870 között mikor tért vissza, de Pesten próbált elhelyezkedni. Művezetőnek jelentkezett az Üllői úti „Bútorkézműzeti gyárba”, de meglepő módon a tulajdonos, Tauszig József nem alkalmazta, az ambiciózus fiatalembert fantasztának tartotta. A kapuszolgának megparancsolta, hogy ne eressze be többé a gyárba. A sors fintora, hogy 1885-ben, mikor már sorra kapta a megrendeléseket Thék, megvásárolta Tauszig üzemét, és ide helyezte át műhelyét is.
Az első saját üzemét egyébként egy józsefvárosi kis telepen indította. Pillanatok alatt sok munkával elárasztották, sőt termékeit már 1872-ben a kecskeméti országos kiállításon is bemutatták. Az 1873-as bécsi világkiállításon történt hazafias közreműködéséért, szolgálatait Ferenc József császár arany érdemkereszttel díjazta. Thék a hetvenes évek második felétől minden országos kiállításon részt vett – nemcsak kiállítóként, hanem gyakran szervezőként is. Kicsi műhelye előbb-utóbb Budapest első modern bútorgyárává nőtte ki magát, 1890-ben már háromemeletes épületegyüttese volt az Üllői úton (a megvásárolt Tauszig-üzem helyén). A Thék bútorgyár lett a millennium legtöbbet foglalkoztatott épületasztalosa és berendezője. Továbbá ő volt az első gyáros, aki felismerte a tervezőművész – vagy ahogy akkoriban nevezték: a rajzoló – fontosságát. Állandó tervezője, Tattay Ferenc mellett másokat is foglalkoztatott, többek között Faragó Ödönt. Egy időben nagyobb munkáihoz a kor jeles művészeit kérte fel tervezőnek, többek között Rippl-Rónai Józsefet, Foerk Ernőt és Horti Pált – írja Tóth Sándor László és Verasztó Antal Thék Endréről szóló könyvében.
Közéleti szerepet is vállalt, nem is keveset. Hol egyesületek tagjaként, hol vezető tisztségviselőként küzdött az iparosok ügyeiért. A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ipari osztályának elnökeként törvényeket előkészítő bizottságokban is szerepet kapott. Hogy miként volt erre kapacitása, miközben műhelye bővelkedett magán- és állami megrendelésekben, ki tudja. Műhelye dolgozott polgári lakások berendezésein, kastélyok bebútorozásán (például a Saxlehner bérpalota és Emmer-palota, a Wenckheim-palota, a gróf Károlyi István palota, a budafoki Sacelláry-Törley kastély, valamint gróf Andrássy Tivadar budai palotájának ebédlőberendezésén Rippl-Rónai József tervei nyomán.) Rábízták az Operaház és a Törvényszéki Palota berendezéseit. Az Országházon több cég is dolgozott, a miniszterelnöki dolgozószobájának mahagóni mennyezetét, falburkolatát és bútorait Thék gyárával kiviteleztették. De szinte nem volt olyan nagy állami építkezés, amelyből kihagyták volna akkoriban. 1897-1904 között a budai királyi palota Szent István-termének berendezésére és számtalan szoba készítésére kérte fel Hauszmann Alajos, aki megannyi – külföldön vásárolt – eredeti reneszánsz, barokk, klasszicista és empire bútort is felhasznált ehhez. Mikor már vezető helye lett az asztalosiparban, zongoragyártásba fogott (1897-től). Bizonyos zongoráknak szekrényeket gyártott, de sajnos közel sem volt ebben olyan sikeres, mint a többi bútor készítésében.
A jelentős állami megrendeléseik szakmai elismeréseket hoztak Théknek. Például a Szent István-terem – az Iparművészeti Múzeumban 1899-ben rendezett Karácsonyi Kiállítás után a többi díjazott tárggyal együtt képviselte Magyarországot az 1900-es világkiállításon, ahol nagydíjat nyert. 1905-ben az iparművészeti állami nagy aranyérmet is megkapta hazai asztalosság műiparrá fejlesztése körül szerzett érdemei elismerésére. Következő évben a milánói nemzeti kiállításon Horti Pál tervei alapján készített díszes miniszteri szobája a kiállítás legnagyobb díját nyerte el. (Sajnos az egész berendezés leégett.)
1901-ben Budapesten díszalbumot adtak ki tiszteletére, amelyet 734 kortársának aláírása tett igazán érdekessé; többek között az Országos Iparegyesület tisztviselői, Budapest főpolgármestere, a „Nagy páholy” tagjai, a „Pátria” tagjai, Zichy Jenő, lovag Falk Zsigmond, Zsolnay Miklós, Gárdonyi Géza, Jászai Mari, Gelléri Mór, Edvi Illés Aladár, Benczúr Gyula – írja Tóth Sándor László és Verasztó Antal.
Díjai között szerepel még a Ferenc József-rend Lovagkeresztje; a III. osztályú Vaskorona-rend, a francia Becsületrend Lovagkeresztje, a belga Lipót-rend Lovagkeresztje, az olasz Korona-rend Tiszti keresztje, a román Csillag-rend középkeresztje, valamint az olasz királyi ezüstérem. Az iparszervezés terén kifejtett munkájáért 1908-ban első kézművesként a magyar királyi udvari tanácsos címet kapta, így lett az egykori asztalossegédből „méltóságos asztalos”. Ősei tiszteletére felvette a „Kis-Nardai” előnevet.
Célja az volt, hogy a kézműves hagyományokat, a mestermunka színvonalát a nagyobb tömegű gyáripari termelésben is megőrizze, ehhez 10 ezer koronás alapítványt is létrehozott, művezetőket és asztalosokat jutalmazott. A kormány megbízásából az iparosok segélyezésén, az oktató intézmények felállításán, az inasoktatás reformálásán szorgoskodott. 1902-ben, Orosházán saját költségén megalapította a Ferenc József Tanoncotthont, és finanszírozta 60 tanuló képzését és teljes ellátását. 1907-ben a helyi iparosérdekek támogatásáért szülővárosának díszpolgára lett, és még életében utcát neveztek el róla.
1909-ben Hont megyében, Lontón megvette a Prónai-féle uradalmat, és mintagazdaságot alakított itt ki.
1919-ben a kommün időszakában az Üllői úti gyárát kisajátították, őt pedig utcára tették. Amikor elkobozták az életművét, megkérdezte a Munkástanács 28 éves elnökét, Biermann Istvánt, mégis mihez kezdjen 77 évesen. Ő pedig azt válaszolta: „Akinek ilyen szép, hosszú szakálla van, elmehet az Opera elé portásnak”. Ez a megaláztatás hozzájárulhatott betegségéhez, amelynek kezelésére Balatonfüredre utazott, ahol 1919. június 8-án elhunyt. Ekkor a Thék Endre Bútor, Zongora és Épületmunkák Gyára Részvénytársaság értéke megközelítőleg 5 millió korona volt.
Bútorainak nagy gyűjteményét az Iparművészeti Múzeum őrzi Budapesten.
