Ugrás a tartalomra
Akadálymentesített változat főoldal
Museum of Applied Arts Hangostérkép

Március elején megnyílt a pécsi m21 Galériában az Országos Kerámiaművészeti Triennálé, a hazai művészi kerámiaszakma eddigi legnagyobb kiállítása, ahol száz alkotó több mint kétszáz munkáját mutatják be. A szervezők szeretnék folytatni a nagy múltú, 1968-ban indult Országos Kerámia Biennálé hagyományait, amely rendszeres bemutatkozási lehetőséget adott a magyar kerámiaművészeknek és designereknek.

A seregszemlét – a 2021-ben megrendezett eseményhez hasonlóan – ismét a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek - Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervezte meg.
A kiállítók között számos olyan alkotó szerepel, akitől az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye is őriz műveket, sőt, a tavaly Japánban megrendezett, Szólamok kerámiában: Kortárs magyar kerámiaművészet című tárlaton szintén bemutatkozott.

 

Intézményünk további kötődése a kiállításhoz, hogy a kerámia- és üveggyűjtemény munkatársának, Zsigó András műtárgyvédelmi asszisztensnek két figurális kisplasztikája is látható az m21 Galériában. Ő készítette a Fűvészkertben látható Nemecsek Ernő-szobrot is.

A triennálé április 21-ig tekinthető meg.

Oldal megosztása

Az oldal címe nyomtatáskor:
https://www.imm.hu/hu/news/view/810,A+magyar+m%C5%B1v%C3%A9szi+ker%C3%A1mia+legnagyobb+ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1sa